A babahordozással kapcsolatos írások legtöbbje csak a baba szempontjait figyelembe véve elemzi a helyzetet. Azonban ez egy több tényezős, több résztvevős szituáció. Mi a helyzet a hordozó személlyel? Milyen hatások érik az ő testét hordozás közben? Egyáltalán jó ez neki? Elsősorban ezekre a kérdésekre keresi a válaszokat ez a cikksorozat.

Alapok

Kezdjük a kályhánál, vagyis az anatómiánál. Arra talán mindenki emlékszik az általános iskolai biológia órákról, hogy testünket csontok, azokat összekötő ízületek és az egész rendszert mozgató izmok teszik mobilissá. Ahhoz, hogy minden a terveknek megfelelően működjön, kellően erős, ám laza, tehát mozogni képes izomzatra és a teljes mozgástartományában működőképes ízületekre van szükség. Hogy hosszú távon is ilyen rendszerünk, valóban használható testünk legyen, fontos az izomerősítés, a nyújtás, a mobilizáló gyakorlatok és a masszázs is. Mozgásszegény, rengeteg ülést tartalmazó életmódunk hatására ugyanis izmaink elgyengülnek, megrövidülnek, ezáltal az ízületeink mozgástartománya beszűkül, és azt vesszük észre, hogy már nem tudjuk megvakarni a hátunk közepét, vagy reggel megkérjük a zoknit, hogy ugorjon fel a lábunkra, mert nem érjük el a lábujjainkat. Ezt a jelenséget sokan a kor előrehaladtára fogják, holott kellő odafigyeléssel és gyakorlással nagyon sok esetben gyakorlatilag elkerülhető lenne. Sok esetben egy krónikus hát- vagy nyakfájdalom okát sem feltétlenül a fájás helyénél kell keresni. Nagyon könnyen okozhat ilyen panaszokat egy lesüllyedt harántboltozat (vagyis a jól ismert lúdtalp), egy instabil boka vagy térd, elcsúszott medence stb., hiszen a testünk statikáját tekintve minden mindennel összefügg. Ha valahol hiba csúszik a rendszerbe, más területért felelős testrész vesz át funkciókat, kompenzál, hogy meg tudjuk tartani magunkat, mozogni, létezni tudjunk. Így viszont lesznek olyan tagjaink, amiket túlterhelünk, míg mások az alul- vagy félreterhelés hatására válnak merevebbé, feszesebbé, ezáltal veszítenek funkcióképességükből. Mikor érdemes elkezdeni mindezzel foglalkozni? Bármikor! Minél előbb! Már a pici gyerek is sokkal többet ül, mint amennyire szüksége lenne. Társadalmunk, életvitelünk, szokásaink a passzivitás felé nyomnak minket, ez viszont tönkre teszi a testünket, ami hosszú távon életminőség-romlást okoz. Azonban nem kell azonnal rohanni az edzőterembe sem! Csupán aktív, mozgásban gazdag életet célszerű élni és ha valamink gyenge, fáj, túlterhelt, nem jó, érdemes lehet konzultálni egy gyógytornásszal, ortopéd orvossal és megelőzni a nagyobb bajt. Igen, ez időbe és sok esetben pénzbe is kerülhet, de ha hosszú távú befektetésként tekintünk rá, bőven megéri.

Emberek lévén a kétlábon járás képessége és "járulékos költsége" kortól, nemtől, testsúlytól stb. függetlenül mindannyiunkat érint. Miről is beszélek? Ahhoz, hogy meg tudjuk tartani a testünket függőlegesen, megfelelően erős törzsizomzatra, a gerincünk görbületeire és az idegrendszerünk folyamatos munkájára van szükségünk, ami mindezen alkotórészek egymáshoz képesti helyzetét és elmozdulását finomhangolja. Ezeket fejleszti ki és gyakorolja be a gyerek, átlagosan nagyjából egy éves korára, amikor is már fel tud állni és stabilan járni kezd. A járulékos költség pedig, amit említettem, az a medencefenéki izomzat folyamatos terhelődése. Ez is egy elég összetett rendszer, több kisebb izom fedi be azt a "lyukat", ami a tál formájú medencénk alján van.

Kép forrása

A szerepük pedig elsősorban az, hogy a belső szerveink és tartalmuk a helyükön maradjon akkor is, amikor állunk, járunk, futunk, ugrálunk, köhögünk, vagy csak nevetünk. Mindezt ugye folyamatosan tartani kell a gravitáció ellenében és olykor ráterhelünk haspréssel, miegymással... Optimális esetben rendesen végzi a dolgát, viszont például egy várandósság, egy szülés, vagy pl. egy nagyobb túlsúly, esetleg hosszú időn át tartó és nagymértékű fizikai erőkifejtés elég alaposan próbára teszi a szilárdságát. Az erősítés módjáról az emberek nagy része hallott már, sokan tudják, vagy tudni vélik, hogy mit kell(ene) csinálni, viszont rendszeresen és technikailag helyesen nagyon kevesen tartják karban ezen részeiket. Holott a minőségi élet szempontjából kiemelkedően fontos területről van szó.

Eddig még csak az emberről, mint individuumról beszéltünk, nem említettem a hordozást, a babát, vagy egyéb befolyásoló tényezőket. A kezdeti statikánkat először a várandósság rengeti meg alapjaiban. A testben végbemenő hormonális változások hatására az izmok lazulni, nyúlni fognak, ezáltal az ízületek is lazulnak, a női test így készül fel a szülésre. A tömegközéppont eltolódik, ahogy nő a méh és benne a magzat. A várandós test egyensúlyban tartása sokkal több izommunkát és koncentrációt igényel, a járás is picit bizonytalanabbá válik. Ilyenkor szokott az ember folyton nekimenni ennek-annak, belerúgni, megbotlani bármiben, adott esetben akár el is eshet, vagyis az egyensúlyából sokkal könnyebben kibillen. Ha már a terhesség előtt is gondok voltak a mozgáskoordinációval, ilyenkor ez hatványozottan jelentkezhet.

A következő posztban tovább fogjuk nézni az izmokat, okokat, okozatokat. Tartsatok velem akkor is!