Gyártó: Sweetberry

• Facebook album

Érték: kb. 10000-15000 Ft (függ a kendőalapanyagtól is!)

Állítható a body?: igen

Státusz: vándor

Az onbuhimo eredetileg egy tradicionális japán hordozóeszköz, de mint sok minden más, ez is kisebb-nagyobb változtatásokkal és gyártónként változó egyedi megoldásokkal tarkítva érkezett hozzánk. Ennek a neve is hosszú és fura, így leginkább csak onbunak nevezik ezt az egyszerű, leginkább hátizsákra hasonlító hordozóeszközt.

Az eredeti, japán onbu karikás. A szárak hosszúak, mint egy podnál és a derékpánt két végén, ahol a köthető vagy csatolható részek lennének, egy-egy karika figyel. Oda kell bekötni a szárakat, ha az ember magára varázsolta a gyereket és annak a hátára az onbut. Valahogy így kell ezt a fajtát használni:

Az itthon kapható onbuk nagy része ezzel szemben csatos. Ezek valóban úgy néznek ki, mint egy hátizsák: a gyerek hátára jön az eszköz teste, a body, a gyerek lábai a vállpántok alsó rögzítésénél mehetnek ki oldalra. De egyszerűbb, ha mindezt és a felvételét két, szivárványhajú Hedwych-féle videóval mutatom be:

Amint az a videókból is egyértelműen látszik, az onbu egy totyogóknak kifejlesztett hordozóeszköz, járni nem tudó gyereknek nem megfelelő még. Kell hozzá az a mértékű izomfejlettség! A csatos változatnál a body gyerek feneke alá betűrt vége is tart elvileg valamicskét a csemete súlyából. Én hatalmas előítéletekkel viseltettem (és ez nem változott érdemben) az onbuk, főleg a csatosak iránt, nekem ez már a túlzottan leegyszerűsített hordozó kategóriája. Bár tény, hogy a legelső találkozásunk nem volt túl felhőtlen,ezért mindenképp akartam neki adni még egy esélyt. Ebből a megfontolásból iratkoztam fel erre a vándorra.

Ennyi általános onbus okosság után essen szó végre a konkrét tesztalanyról is. Először is az tűnt föl, hogy gyönyörű! Imádtam az alapanyagául szolgáló Little Frog Marine Opal élőben még szebb és ennek a hurcinak különösen jól áll. A varrás minősége és az állíthatóság is csillagos ötös, ennyire variálható onbut még nem láttam. A body szélességének állítása egy hosszanti tépőzárral lett megoldva, ami 100%, hogy nem csúszik el, ráadásul a "derékpánt" két állásba is betehető a body alján, így a hordozó testének hossza is változtatható. Ez elég tág tűréshatárokon belül mozgó belevalóméretet tesz lehetővé, ami eléggé jól, többféle gyerekmérettel is használhatóvá teszi az eszközt.

Felvéve én bizony elég sokat küzdöttem. Küzdöttem először magammal, küzdöttem az eszközzel, majd küzdöttem egy picikét Benjivel is. A magyarázatot kezdem a végén. Benjivel az volt a gond, hogy nem igazán találta a helyét az eszközben, a hátamon. Kicsit nagy is volt neki, a mozdulataimon érezte a bizonytalanságot és ez őt is elbizonytalanította, ami nem túl jó dolog egy ekkora pöttöm esetében. Az eszközzel az volt a bajom, hogy nem tudtam úgy és annyira feszesre húzni, ahogy és amennyire szerettem volna. Ha meghúztam, kényelmetlen volt, ha lazára hagytam, nehéz és lógós volt a gyerek, plusz kijött a feneke alól a betömködött body-alj. Így hiába volt álomszerűen párnázva a vállpánt, a 10 kilós puttonyt nem igazán tudtam benne sokáig hordozni. Igaz, nem is hosszas (folyamatos 1-2 órás) hordozásra kitalált hurciról van szó. Végül pedig magammal küzdöttem és az előítéletemmel. Aszerint ugyanis az onbuban a gyerek (és ezáltal a teljese testsúlya) a térdein lóg, hiszen a lába a vállpánt alján bújik át. Ezen elég sokat dilemmáztam, fényképeztem, tükörben nézegettem, levéve a gyerek lábát, bőrét vizslattam. Azt egyértelműen láttam és tapasztaltam, hogy Benji nem reklamál, hogy bármi fájna vagy kényelmetlen lenne neki (szokott pedig ilyenekért szólni!). A bőrén különösebb elváltozást, nyomáshelyet nem láttam, nem volt gyűröttebb sehol, mint bármelyik más hordozás során normálisan elő szokott fordulni. Viszont a szememnek nem tetszett amit láttam és ahogy láttam a hátamon a gyereket. 

Összegeznék. Az onbu manapság hatalmas népszerűségnek örvendő egyszerű, gyors, kis helyen elférő, totyogóknak szánt hordozóeszköz. Nem csak hogy népszerű, nagyon sokan kifejezetten szeretik és előszeretettel használják is, ami számomra annyit jelent, hogy mind a hordozó, mind pedig a hordozott félnek tetszik és kényelmes. Az én tapasztalatom viszont az, hogy nekünk ez nem való, nekem nem volt kényelmes és amíg benne volt a gyerkőc, végig bizonytalan érzésem volt. Az pedig nem jó se az anyának, se a gyermeknek. Így hát ismét bebizonyosodott, hogy hiába a tömeg ereje és példája, nem szabad vakon követni azt, próbálni kell. Mert lehet, hogy ami ezernek tökéletes, pont nekünk nem lesz az.